Szokások

No, ez megintcsak egy olyan témakör, amit nehéz limitált keretek között tartani.

Az új-zélandiak alapvetően laza, informális népek. Nem szeretik a külsőségeket, európai szemmel bizony néha akár igénytelennek is tűnnek: öltözködésük lezser, a belvárosok abszolút “business” jellegű munkahelyeitől eltekintve nem divat az öltöny és kosztüm használata (ahol viszont igen, az szinte kivétel nélkül fekete vagy igen sötét árnyalatú). Az éttermekben, kávézókban a terített asztal ismeretlen fogalom, fehér abroszt csak igen “menő” helyeken reméljünk. A pontosság nem erőssége a helyieknek: 15-30 perc késés egy találkozóról még bőven elfogadható, és azon se csodálkozzunk, hogy egy könnyedén odavetett “sorry”-val le is tudják a dolgot.

Vannak tabutémák a beszélgetésekben: nem szokás firtatni a másik fizetését, a felvett hitel mértékét, vagy éppen a korát. Ugyanígy nem ildomos a maori-fehér ellentéteket felhozni. (Vigyázat, sok fehérbőrű, angol nevű ember vallja büszkén, hogy ereiben maori vér is csörgedezik.)

A borravaló adása egyáltalán nem általános Új-Zélandon, bár a nagymértékű turizmussal ez is egyre elterjedtebb. Egyes éttermekben borravalós tálkát vagy dobozt raknak ki. Tehát a borravaló soha nem elvárt, tényleg csak akkor adj, ha úgy érzed, valóban olyan pluszt kaptál, amiért köszönetedet érdemes ily módon is kifejezni. Fodrásznál, benzinkútnál most sem szokás.

Átlagos kávézókban, kisebb éttermekben rendelni a pultnál kell és nyomban fizetni is, de az ételt, italt természetesen az asztalhoz hozzák.

Az éttermek közül nem mindegyik árusíthat alkoholt, de megengedik, hogy a magaddal vitt italt elfogyaszd. Ezért egyes helyeken “üvegnyitási” díjat számolnak fel. Az ilyen éttermeken a B. Y. O. (bring your own) felirat virít. Alkoholt sem lehet minden szupermarketben venni, csak néhányban. Általában külön italboltok nyújtják ezt a szolgáltatást.

Ha meghívást kapsz egy kisebb összejövetelre, buliba, grillpartira (BBQ) és arra kérnek, hogy “bring a plate”, akkor ez azt jelenti, hogy vigyél magad is valamilyen ennivalót. Nyugodtan meg lehet kérdezni, hogy mégis mifélét. Többnyire valamilyen “fingerfood”-ra gondolnak, ami lehet édes vagy sós aprósütemény, zöldségestál stb. Nem kell túlzásokba esni és hatféle ételkölteménnyel készülni. Egyébként pedig egy ennél formálisabb ebéd vagy vacsorameghívásra illő kisebb ajándékot (desszert, virág, üveg ital) vinni, ahogy odahaza is.

Általánosan elterjedt (a hivatalos érintkezésben is), hogy az emberek keresztnéven szólítják egymást. Tehát a szomszédot ugyanúgy keresztnevén szólíthatod, mint az orvosodat vagy az üzleti tárgyalópartneredet.

Alapítványok, támogatói csoportok stb. Rengeteg van belőlük Új-Zélandon. Szinte minden emberi problémára találhatsz valamilyen support group-ot vagy alapítványt, akik teljes szívvel-lélekkel próbálnak neked segítséget nyújtani, legyen az jogi kérdés, betegség vagy lelki gond. Ezekben a szervezetekben szinte kivétel nélkül önkéntesek dolgoznak, ingyen, ahogy a szolgáltatások is ingyenesek, de adományokat természetesen szívesen fogadnak. Ezért például jóformán minden hétre jut egy-egy “annual appeal”, vagy jótékonysági akció, amikor valamely szervezet önkéntesei adománygyűjtő akciókba fognak. Ennek módja lehet, hogy házról házra járnak, vagy a forgalmasabb pontokon, bevásárlóközpontokban standokat állítanak fel. A legismertebb talán a Cancer Society Daffodil Day-e, augusztus utolsó péntekjén. A Daffodil Day idején nárciszoktól és nárcisz-sárga lufiktól virít a város. Ezeket a Cancer Society önkéntesei árusítják és minden adakozó kiwi büszkén tűzi a virágot a ruhájára. Talán nem kell különösebb magyarázat, hogy miért éppen a nárcisz, és miért a naptári tél utolsó hetében… Mindenesetre különös hangulatú nap, valójában nagyon vidám, és reménységet sugárzó.

A kisebb szervezetek éves felhívásukat és az adakozás módját újsághirdetésben teszik közé.

Önkéntesekkel egyébként az élet minden területén találkozhatsz. Önkénteskedni itt nem valami csodabogár tevékenység, hanem a mindennapi élet része.