Növények-Állatok
Köteteket lehetne megtölteni az ismertetésével. Válogatni is nehéz a különlegességek közül, ezért csak a leginkább szimbólummá vált képviselőiket és egy-két különlegességet említek meg. Új-Zélandnak, izolált szigetország jellegéből adódóan rendkívül sajátos, máshol fel nem lelhető őshonos növény- és állatvilága alakult ki. Persze mára, a betelepített fajoknak és az emberi jelenlétnek “hála”, rengeteg faj örökre eltűnt, mások pedig a veszélyeztetett kategóriában, de immár rendkívüli tudományos figyelem középpontjában tengetik életüket.
Kiwi (Apteryx genus) – természetesen a “szőrös”, bozótban totyogós, röpképtelen éjszakai madárra gondolok. Van ki e nevet nem ismeri? Viszont azt hiszem, ez egy jó apropó arra is, hogy megemlítsem a kiwi szó egyéb vonatkozásait is. Mert kiwi ugye az ugyancsak szőrös, zöld vagy sárga bélű, tojásdad gyümölcs is, amelynek ültetvényeire mindig szívesen fogadják a lapos pénztárcájú, dolgos kedvű turistákat. És kiwi az új-zélandi ember is. Ez a saját gúnynevük. Az angolban tehát tanácsos jelzős szerkezetként használni (kivéve az emberek esetében), ha nem akarunk mókás helyzetekbe keveredni: a zöldségesnél kiwi fruit-ot kérünk, az állatkertbe a kiwi bird megtekintése végett zarándokolunk el, de a szomszédunk lehet egy nagyon relaxed kiwi.
A madár egyébként nemzeti szimbólum, ezzel – gondolom – nem mondok újat. Gömbölyded, rövid, barna, szőrszerű tollazattal borított madár. Az új-zélandi madárvilágnak egyébként nem az egyetlen röpképtelen tagja. Ebbe a csoportba tartozik/tartozott még a moa, az óriás, struccra hajazó futómadár, a kakapo, a takahe, a weka és még folytathatnám a sort. Vajon miért volt ennyi röpképtelen madár egy ekkorka kis szigeten? A jelenleg leginkább elfogadott teória szerint energia-spórolás céljából hagytak fel ezek a madarak a repüléssel, tekintettel arra, hogy nem élt a szigeten olyan ragadozó, amely eredményesen vadászhatott volna rájuk. Az ember ideérkezése előtt az emlősöket csak három apró denevérfaj képviselte (egy sajnos kihalt, a másik két faj még létezik). Ami veszélyt jelenthetett rájuk, az néhány nagyobb ragadozómadár-féle volt, de azok elől jól elrejtőzhettek a bozótban.
A “kiwi” egyébként nem egy egységes fajt jelöl. Míg korábban a linnéi elvek és a hagyományos anatómia volt a rendszertan meghatározója, mára ez utóbbit erősen kezdi háttérbe szorítani a DNS-kutatáson alapuló rokonsági fok meghatározás. Így sikerült aztán a kiwit is “tovább bontani”: a korábban ismert kis pöttyös és nagy pöttyös kiwi továbbra is önálló fajnak tűnnek, de a barna kiwi hirtelen megsokasodott, lett belőle barna kiwi, rowi és tokoeka. Ráadásul ez utóbbinak több variációját is elkülönítették: jelenlegi ismereteink szerint létezik a Haast, az Észak-fjordlandi, a Dél-fjordlandi és a Stewart-szigeti Tokoeka.
Amint láthatjátok, a kiwiről tényleg órákig lehetne értekezni, de itt most inkább megálljt parancsolok magamnak.
Silverfern (Cyathea dealbata) – ugyancsak közismert nemzeti szimbólum. Egy 10 m magasra is megnövő páfrányféle (amelyekből szintén rengeteg található Új-Zélandon), melynek levelei felül zöldek, alul viszont ezüstös színűek. Legnagyobb “sikerre”, azt hiszem, az új-zélandi rögbiválogatott, az All Blacks jelképeként jutott. De több más sportág és kiwi intézmény emblémájában is szerepel. Pl. ez a “Kiváló Áruk Fórumának” (Kiwiqual) itteni megtestesítője is.
Tuatara (Sphenodon species) – egy őskövület. Tényleg. Egy közepes méretű gyíkféle, amely egy olyan rend tagja, melynek nagyszámú képviselői a dinók korában lepték el földünket. Valaha Új-Zéland teljes területén megtalálható volt, de mára csak a partmenti, behurcolt rágcsálóktól mentes szigeteken maradt fenn.
Kakapo (Strigops habroptilus) – a világ legnehezebb (4 kg-os) és leghosszabb életű (60 év), mókás, röpképtelen papagája, ugyancsak éjszakai életet él, mint a kiwi. Sajnos már csak 86 van életben közülük, ezeket egy kis, eldugott szigeten tartják, a Stewart-sziget közelében.
Hector delfin (Cephalorhynchus hectori) – csak az Új-Zélandot környező tengerekben él, egyike a legkisebb tengeri delfineknek (max. 1.5 m hosszú) a világon. Két alfaja van, a Déli-szigeti Hector delfin, amely a déli-sziget partvidékei körül él, és a Maui delfin, amely az Északi-sziget nyugati partvidékénél lelhető fel. Mindkettő veszélyeztetett állatfaj.
Kauri fa (Agathis australis) – hogy a növényvilág is képviseltesse magát, mégpedig egy igen lenyűgöző tagjával. Egy nyitvatermőről van szó. Jelenleg élő legnagyobb képviselője Tane Mahuta (vagyis Az Erdő Ura), melynek átmérője 4.4 m, a legalsó ága 17.7 méteres magasságban nő. a legöregebb élő példány pedig Matua Ngahere (Az Erdő Aptyja), “akinek” becsült kora több, mint 2000 év. A kauri mára ugyancsak a veszélyeztetett fajok közé került. Valaha hatalmas kauri erdőségek borították azészaki területeket, de mára csak mutatóba maradt néhány, lélegzetelállító szépségű és méretű példány. Eltűnésüket a fehér telepesek mohóságának köszönhetik: a 19. század második felében virágzott a fakitermelés és feldolgozás.
És néhány név, csak felsorolás szintjén, mert tényleg annyira egzotikusak, mint a hozzájuk tartozó élőlények: kokako, tieke, tui (a legismertebb és meglepően jól alkalmazkodó nektárevő, csinos kis fehér tollbóbitával a torkán, sötét, acélos fényű, kékesfekete “öltönyben”), kereru (erdei galamb), weta (tücsökféle) stb.
Nagyon nehéz abbahagyni, de kénytelen vagyok emlékeztetni magam arra az apróságra, hogy ez nem egy zoológiai oldal.
Azért még egy mondatban a betelepített fajokról: sok ismerős növényre és állatra is lehet itt bukkanni, amelyek szinte kivétel nélkül kiválóan alkalmazkodtak az új élőhelyhez. (Közönséges házi veréb, fekete rigó, tölgyek, platánok, stb.) Sőt, a fantasztikus klímának köszönhetően sok faj az eredeti élőhelyét meghaladó eredmények produkálására képes – pl. az innen-onnan betelepített szarvasfélék szinte mindegyike hatalmas agancsok felrakására képes. De a hústermelésük is kiváló, nem véletlen, hogy az olcsó, külterjes, tömegesen előállított új-zélandi szarvashús állandó fejfájást okoz az európai vadhús-kereskedőknek.
http://www.nzbirds.com/index2.html (egy igen átfogó honlap Új-Zéland madárvilágáról)
http://www.savethekiwi.org.nz/AboutTheBird/ (kiwi madárról)
http://www.seeka.co.nz/ (egy a kiwifruit termesztő nagyok közül)
http://www.wellingtonzoo.com/animals/animals/reptiles/tuatara.html (a wellingtoni állatkert honlapjának tuatara oldala)
