Amit vállalok és amit nem
Amit vállalok:
- esélyek előzetes felmérése (ingyenes)
- a vízumkérelmek benyújtása az NZIS-hez, azok feldolgozásának nyomonkövetése, szükséges kiegészítések megtétele (fix árak, visszafizetési garanciával)
- sikeres jelentkezők első új-zélandi hónapjának megkönnyítése, segítség az első lépések megtételéhez (azaz relokáció – egyedi ár, igényeidhez szabva). Fentiek csak egy általános leírást tartalmaznak, mivel nem győzöm hangsúlyozni, hogy minden eset más és más. Eltérőek az igények, a lehetőségek. De itt minden a Te sikered érdekében történik, tehát több lehetőség közül választhatsz egyéni igényeid és vérmérsékleted szerint: lehetsz teljesen önálló és a szükséges információkat innen-onnan összeválogatva egyedül is megpróbálhatod benyújtani a kérelmedet. Rendelkezésedre áll ehhez többek között ez a honlap is. Segítségedre lehetek a kérelem benyújtásához szükséges dokumentumok kiválasztásában, de ha óhajtod, az első emailtől a vízum kiadásáig végigkísérem az ügyedet. Amit még fontosnak tartok megemlíteni: csak akkor vállalom el az ügyedet, ha annak sikeres végigvitelére reális, megalapozott esélyt látok. Ennek biztos eldöntéséhez viszont egy dolog alapvetően fontos: a BIZALOM. Ha megbízol az ügyed intézésével, légy szíves, tényleg légy bizalommal irántam. A kérdéseimre adott őszinte válaszok alapvető fontosságúak az ügy előbbre vitele szempontjából. Gyanakvó, kötekedő, bizalmatlankodó légkörben nem lehet minőségi munkát végezni.
1. Kapcsolatfelvétel
Az előzetes konzultáció, tanácsadás, az esélyek felmérése díjmentesen történik. Ebben a szakaszban az általad rendelkezésemre bocsátott információk alapján felmérem, hogy milyen esélyed van a letelepedésre vagy munkavállalásra Új-Zélandon, illetve milyen egyéb lehetőségek állnak nyitva előtted.
2. Vízum
Amennyiben úgy látom, hogy reális esélyed van a sikerre valamelyik vízumkategóriában, és Te is úgy érzed, hajlandó vagy a következő lépések megtételére és a további együttműködésre, akkor szerződéskötésre kerülhet a sor közöttünk.
A leggyakrabban kért szolgálatásokra a díjaim a következők:
Munkavállalási vízum: 1500$
Letelepedési vízum: 4000$
Üzleti és egyéb vízumtípusoknál egyedi árat alkalmazok.
Az árak nem tartalmazzák a forgalmi adót és a teljes ügyintézésre vonatkoznak, családonként.
Amit ezért vállalok:
- tanácsadás a CV formáját, tartalmát illetően,
- regisztrációhoz kötött foglalkozások* esetén a regisztrációs eljárás ismertetése,
- Architect, Barrister or solicitor, Cadastral (Land Title) Surveyor, Chiropractor, Clinical dental technician, Clinical dental therapist, Dentist hygienist, Dental technician, Dental therapist, Dentist,Dietitian, Dispensing optician, Electrician, Electrical service technician, Enrolled nurse, Line mechanic, Medical laboratory scientist/technologist, Medical laboratory technician, Medical practitioner, Medical radiation technologist, Nurses and midwives, Occupational therapist, Optometrist, Osteopath, Pharmacist, Physiotherapist, Plumber, gasfitter and drainlayer, Podiatrist, Psychologist, Real estate agent, Teacher,Veterinarian
- milyen szakképesítést kell elismertetni az NZQA-val és milyen eredményt kell elvárni tőlük,
- tanácsadás munkakereséshez,
- állásajánlat értékelése, kapcsolattartás a leendő munkáltatóval,
- NZIS formanyomtatványok kitöltése,
- a szükséges dokumentáció összeállítása (annak biztosítása hogy: meglegyen az “asset linkage”, munkatapasztalatod “relevant” és “consistent” legyen). Ez kulcsfontosságú az elbírálásoknál.
- kapcsolattartás az NZIS-szel a kérelem benyújtását követően.
Ezen szolgáltatásaimra 90%-os pénzvisszafizetési garanciát vállalok. A maradék 10%-ból fedezem a futár, bank és egyéb fix költségeimet. Az árak nem tartalmazzák az NZIS és NZQA és fordítási díjakat, azokat neked kell fedezned.
A pénzvisszafizetési garancia biztosítja azt, hogy ügyedben maximális körültekintéssel járok el, és mindent megteszek a sikered érdekében. Ebben biztos lehetsz.
3. Az első új-zélandi hónapod
Amennyiben jelentkezésed sikeres volt és készen állsz a kiutazásra, szívesen állok rendelkezésedre a továbbiakban is, a következő áttelepülési szolgáltatásokkal:, további megegyezés alapján.
- információs csomag az országról, illetve leendő szűkebb lakóhelyedről,
- repülőtéri transzfer,
- szállásfoglalás az első 4 hétre,
- segítségnyújtás az otthonkeresésben, autóvásárlásban,
- segítségnyújtás az adószám megszerzésében, bankszámla nyitásban, stb.
…és amit nem:
- Nem vagyok idegenforgalmi ügyintéző. Tehát ha turistaként óhajtasz ideutazni, csak bátorítani tudlak: megéri, az ország fantasztikus. De látnivalókról, programokról, szálláslehetőségekről, belföldi utazásról stb. kérlek, ne nálam érdeklődj.
- Ha én viszem végig az ügyedet, néhány dolog akkor sem tartozik a hatáskörömbe: ilyenek például a repülőjegy intézése, dokumentumok hivatalos fordítása, bizonyítványaid minősíttetése az NZQA-nél, álláskeresés. Természetesen ezekben is tudok tanácsot, segítséget adni, de ezeket Neked kell intézni.
- Nem vállalom az ügyedet, ha nem látom, hogy esélyes lennél.
